200 találat a új vírus címkével
Hollandiában megsemmisítenek több mint 17 millió adag felhasználatlan újinfluenza-ellenes vakcinát, mivel lejárati idejükhöz közelednek - közölte kedden a holland egészségügyi minisztérium.
Veszprém - Az influenzavírus visszahúzódása után több helyen is megjelent a megyében a calicivírus, de intézményt nem kellett bezárni, jelenleg nincs gócpont.
Tovább csökkent az influenzaszerű megbetegedések száma az elmúlt héten; az ÁNTSZ jelentése szerint körülbelül 12.400-an fordultak ilyen tünetekkel orvoshoz, ami 12,7 százalékkal kevesebb beteget jelent az azt megelőző héthez képest - közölték.
Akár elégedettek is lehetnénk az újinfluenza-járvány során tett intézkedésekkel, de voltak hibák, és ezekből tanulni kell - mondta Bujdosó László, a Nemzeti Prevenciós Pandémiás Bizottság elnöke kedden egy budapesti konferencián.
Nyíregyháza - Gyógyultan vihette haza édesapja a korábban H1N1 vírussal fertőzött két hónapos kislányát pénteken a nyíregyházi kórházból - írta a Kelet-Magyarország szombaton.
Az országban tizenkilenc helyen, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) regionális oltóközpontjaiban, továbbra is lehet védőoltást kapni az újinfluenza vírus ellen - tájékoztatott az ÁNTSZ pénteken.
Bakonyoszlop - Közel húsz gyermek betegedett meg a helyi nevelőotthonban. Korábban mindegyikük megkapta a H1N1 elleni védőoltást, mégis influenzaszerű tüneteket produkáltak. Hármuknál az ÁNTSZ vizsgálat kimutatta az újinfluenza vírus jelenlétét.
A H1N1 vírus bekebelezte a szezonális influenza kórokozóit, az elmúlt hetek és hónapok influenzaszerű megbetegedései mögött egyértelműen az új vírus áll - válaszolta érdeklődésünkre a regionális tiszti főorvos.
Ugyan nem éri el a megbetegedések száma a járványküszöböt, lecsengőben van az első járványhullám, de január-februárban és áprilisban ismét megbetegedések számának növekedésére kell számítani; a lakosságnak eddig 26-30 százalékát oltották be - mondta el Falus Ferenc országos tiszti főorvos csütörtökön, sajtótájékoztatón.
A megye egyetlen oltópontján is nagyon gyér a forgalom, naponta csupán néhány újinfluenza elleni vakcinát adnak be, miközben az ünnepek előtt még több, mint százan kérték egy-egy nap a védőoltást. A vírus nem állt meg, továbbra is fontos lenne a védőoltás - vélekedik a regionális tiszti főorvos.
Pápa - Hétfőn a Gróf Esterházy kórházban elhunyt az új típusú influenza első pápai áldozata. Az 57 éves, nyugdíjas férfi súlyos alapbetegségéből adódó kétoldali tüdőgyulladással, lázas állapotban, influenzás tünetekkel, karácsony második napján került az intenzív osztályra.
Az új típusú influenza újabb hullámával számolnak Németország több tartományában, ugyanakkor valósággal a mélypontra süllyedt a lakosság oltási hajlandósága.
Minden magas lázzal, izomfájdalommal járó H1N1-fertőzésre négy olyan megbetegedés juthat, amelynél nincsenek komoly tünetek - jelentették francia járványügyi szakértők csütörtökön.
Szeged - Elhunyt egy H1N1-gyel fertőzött koraszülött csecsemő Szegeden - közölte a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központja kedden.
A megyében lévő patikák döntő többségében lehet kapni az új influenza elleni gyógyszereket, igaz a gyógyszerészek szerint azok iránt nem túl nagy a kereslet, az oltási vakcinákat még mindig többen keresik.

2010 Afganisztán ajka autó bajnokok ligája balaton balatonalmádi balatonfüred balatonfűzfő baleset budapest devecser eu fidesz film foci futball gazdaság gyilkosság halott horoszkóp időjárás influenza iszapkatasztrófa jegyzet Jobbik kézilabda kiállítás kína Kolontár koncert kórház kosárlabda közlekedés labdarúgás lmp magyar magyarország médiatörvény MKB Veszprém KC mszp orbán viktor pannon egyetem pápa rablás rendőrség röplabda sport sümeg tapolca traffipax tüntetés turizmus tűz választás választás 2010 várpalota vb-2010 veszprém zirc








