24 találat a Szekeres Imre címkével
Budapest - Katasztrofálisnak minősítette gazdasági szempontból a kormány első hatvan napját Szekeres Imre, az MSZP gazdaságpolitikai kabinetvezetője hétfőn budapesti sajtótájékoztatóján.
Budapest - Szekeres Imre szerint Orbán Viktor kormányfő 29 pontja egy beismerő vallomás arról, hogy a gazdasági körülményeket figyelembe kell venni és arról, hogy a Fidesz szembe fordult az elmúlt 8 évben általa hangoztatott szólamokkal.
Budapest - Az MSZP szerint rendkívül veszélyes és káros az a nyilatkozatsorozat, amelyet Kósa Lajos és Varga Mihály fideszes politikusok tettek csütörtökön az alkotmányos eszközök korlátozásáról, gazdasági vészhelyzetről és csődről.
Budapest - Az MSZP szerint a Fidesz tervezett gazdasági lépesei három súlyos csapást mérnének a magyar gazdaságra.
Kecskemét - A biztonságról és a védelemről, valamint az együttműködésről szólt a Load Diffuser 2010 repülőharcászati gyakorlat; az Egyesült Államok hadserege és a Magyar Honvédség Afganisztánban is kiválóan kooperál - mondta Szekeres Imre honvédelmi miniszter pénteken Kecskeméten.
Pápa - Az MSZP erős és egységes párt marad a választások után is - mondta Szekeres Imre, az MSZP elnökhelyettese egy lakossági fórumon kedden Pápán.
Belgrád - A kétoldalú védelmi együttműködésről szóló megállapodást írt alá hétfőn Belgrádban Szekeres Imre magyar honvédelmi és Dragan Sutanovac szerb védelmi miniszter. A 17 pontból álló egyezmény egyebek mellett lehetővé teszi a két ország katonai alakulatainak közös kiképzését, felkészítését, s ezen túl a légtérellenőrzésben, a tűzszerészeti feladatok ellátásában és a katasztrófavédelemben végzendő közös munkát.
Budapest - A Honvédelmi Minisztérium közleménye szerint Szekeres Imre vállalja a politikai felelősséget azért, hogy "minden erőfeszítés ellenére akadt néhány személy a szervezeten belül, akik saját érdekeiket szem előtt tartva, esküjüket semmibe véve, törvénybe ütköző cselekményeket követtek el".
Budapest - A honvédelmi miniszter azonnal felfüggesztette hivatalukból azokat a katonákat, akik ellen vesztegetési ügyben nyomoz a Budapesti Katonai Ügyészség, a vezérkari főnök kezdeményezésére pedig a hivatásos katonai jogviszonyuk megszüntetése érdekében méltatlansági eljárás indult - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) szerdán.
A honvédelmi miniszter szerint csak olyan korszerű, önkéntes alapon szerveződő haderőt lehet és érdemes tovább fejleszteni, amilyenné a Magyar Honvédség vált az elmúlt négy évben lezajlott átalakítás során. Szekeres Imre szerint a honvédség elavult tömeghadseregből professzionális haderővé vált.
Isztambul - A NATO védelmi miniszterei felkérték a katonai szövetség főtitkárát, hogy három hónapon belül tegyen javaslatot a NATO-parancsnokságok átalakítására, azok létszámának és feladatainak csökkentésére - közölte Szekeres Imre honvédelmi miniszter pénteken.
Khilagay - Az afganisztáni csapaterősítésre az első becslések szerint jövőre egy 5,2 milliárd forintos csomagot kell elkülöníteni a központi tartalékból; a mintegy 200 fős erősítést fokozatosan 2010 végéig hajtanák végre - mondta Szekeres Imre honvédelmi miniszter csütörtökön, az afganisztáni Khilagay bázison.
Veszprém - Dacára a népszerűségi mélypontnak, megmarad a szocialisták legendás egysége, az MSZP a jövő tavaszi választások után is erős párt lesz - állította lapunknak dr. Szekeres Imre.
Veszprém - Politikai és gazdasági szempontból egyaránt Magyarország nemzeti érdeke a Balkán biztonsága, s európai integrációja.
Veszprém - A napokban volt öt esztendeje, hogy véget ért a 136 éves tradíció, s az utolsó sorkatona is leszerelt a Magyar Honvédségtől. Azóta november 3-a az Önkéntes Haderő Napja. A sorozott hadsereg megszüntetéséhez azonban többéves folyamat vezetett el.

2010 Afganisztán ajka árvíz bajnai gordon bajnokok ligája balaton balatonalmádi balatonfüred balatonfűzfő baleset budapest debrecen Dél-Afrika devecser eu fesztivál fidesz film foci futball gazdasági válság gyilkosság h1n1 horoszkóp időjárás influenza Jobbik kézilabda kiállítás kína koncert kórház közlekedés labdarúgás lombard magyarország mkb mszp orbán viktor pályázat pannon egyetem pápa rablás rendőrség röplabda sümeg tapolca traffipax turizmus új vírus választás választás 2010 válság várpalota vb-2010 veszprém vihar világbajnokság zirc








