243 találat a autó címkével
A Honda nem csupán a sebesség szerelmeseire, hanem a lusta gyalogosra is gondol, ezt bizonyítja egyik fejlesztése az Uni-Cub, vagyis a kerekes „bárszék”.
Alexis Dejoria anya, egy milliárdos család sarja és nem mellesleg a gyorsulási verseny szerelmese.
Az apa a mozgó autóból ugrott ki egy forgalmas kereszteződésben, hogy megmentse négy éves kislányát, aki a kanyarban kiesett a járműből.
Balatonvilágos – Veterán autó és motorok lepték el a Balaton-parti települést, ugyanis a hétvégén rendezik meg immár negyedik alkalommal a hagyományos old timer találkozót.
A hazai használtautó-piacon megtalálható legtöbb személygépkocsi jobb, ha tőlem tudják: alig futott hetvenezer kilométert, garázsban tartott, új a vezérműszíja és friss benne az olaj.
A nevadai közlekedési minisztérium jóváhagyásának köszönhetően a helyi közutakon tesztelheti először saját fejlesztésű önműködő autóját a Google vállalat, amely korábban az állam területén szemléltette, hogy az automata gépjármű biztonságosabb, mint az ember által vezetett változat.
A Fidesz ügyvezető alelnöke szerint fél évre el kellene venni azok autóját, akik parkoláskor visszaélnek a mozgássérülteknek járó igazolvánnyal. Kósa Lajos erről a Fideszben szorgalmazott KRESZ-módosítással kapcsolatban beszélt kedden a TV2 Mokka című műsorában, ahol közölte azt is, hogy nem vállalná a frakcióvezetést.
Meghalt egy 58 éves férfi, aki autójával egy árokba szaladt az 55-ös úton Kisújszállás külterületén - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Michelisz Norbert nyerte a túraautó-világbajnokság (WTCC) mogyoródi állomásának vasárnap délután rendezett második versenyét.
Michelisz Norbert a 6., Wéber Gábor pedig a 16. helyről vághat neki a túraautó-világbajnokság (WTCC) Hungaroringen sorra kerülő vasárnap délelőtti versenyének.
Igazi ritkaságba botlottam a minap: a szovjet veteránautók egyik legendás képviselőjébe, egy Volga M21-be.
Megyei körkép - A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületénél (MGE) továbbra is úgy gondolják, az év végére a piac növekedése meghaladja a 2011. évi szintet, ahhoz képest körülbelül 10-15 százalékos emelkedésre számítanak.
Mr. Bean Minijét mindenki ismeri, csak úgy, mint a Transformers filmek meghatározó Chevy Camaro-ját. Válogatásunkban megmutatjuk a tíz legjobb négykerekű csodát.
Balatonalmádiban ütközött össze egy kerékpáros és személyautó, elsőbbségadás elmulasztása miatt.
Jogsim megszerzése után merész terveket szövögettem: hamar megszerzem az egymillió balesetmentes kilométerért járó kitüntetést. Más kérdés, hogy ilyet már csak bolhapiacon találunk.

2010 Afganisztán ajka autó bajnokok ligája balaton balatonalmádi balatonfüred balatonfűzfő baleset budapest devecser eu fidesz film foci futball gazdaság gyilkosság halott horoszkóp időjárás influenza iszapkatasztrófa jegyzet Jobbik kézilabda kiállítás kína Kolontár koncert kórház kosárlabda közlekedés labdarúgás lmp magyar magyarország médiatörvény MKB Veszprém KC mszp orbán viktor pannon egyetem pápa rablás rendőrség röplabda sport sümeg tapolca traffipax tüntetés turizmus tűz választás választás 2010 várpalota vb-2010 veszprém zirc








