465 találat a balatonalmádi címkével
Balatonalmádi - Lovas kocsin érkeztek meg szerdán este a testvérvárosi delegációk és a meghívottak a szombatig tartó Európa-napok rendezvénysorozat központi helyszínére, a megnyitó után helyi néptánccsoportok mutattak be műsort.
Balatonalmádi - Az önkormányzat pénzügyi egyensúlya rövid és középtávon biztosított, hosszú távú megőrzésére fel kell készülni.
Balatonalmádi - A testület elfogadta a tavalyi év zárszámadását, döntött arról, hogy a Neptun strand ügyében tovább egyeztetnek a tulajdonossal, illetve szóba került az almádi Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium is, amit a város mindenképpen szeretne a településen tartani.
Lapunk információi szerint a balatonalmádi Wesselényi strandra, a zárva tábla ellenére, tömegek törtek be kedden.
Gördeszkások, bmx-esek és rolleresek fognak gurulni, ugratni, trükközni - és valószínűleg rengetegszer hasra esni is - hétfőn és kedden Veszprémben és a Balaton-parton. Mindezt azért, hogy megmutassák jelenlétüket, és hogy helyet kérjenek maguknak, és másoknak.
Balatonalmádiban ütközött össze egy kerékpáros és személyautó, elsőbbségadás elmulasztása miatt.
Balatonalmádi - Májusban a kormány elé kerülhet az új Nemzeti Alaptantervről (NAT) szóló javaslat – erről a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára beszélt pénteken.
Balatonalmádi - Mount Everest túrát szervez április 28-án, szombaton a Zöld Bakancs Klub.
Balatonalmádi - Munkásságáról, hitvallásáról, gyökereiről és készülő műveiről beszélgetett a közelmúltban Sarusi Mihály József Attila-díjas íróval Balogh Elemér író, újságíró.
Balatonalmádi - Előzetes letartóztatásba helyezték azt a két győri fiatalt, aki április elején egy nap alatt hét bűncselekményt követettek el a városban; kiderült, hogy az ország több pontján indult ellenük eljárás.
Balatonalmádi - Kulturális szomszédolás címmel nyílt kiállítás a napokban a Pannónia Kulturális Központban, ahol balatonfüredi és környékbeli alkotók mutatkoznak be a nagyközönségnek.
Balatonalmádi - Kiss János Alex törzszászlós és Tombor Krisztián főhadnagy vehette át a Kelet-balatoni Kistérség Többcélú Társulása által adományozott Év rendőre-díjat, amit a kistérség az almádi kapitányság vezetőinek javaslata alapján ítélt oda.
Balatonalmádi – Több millió forintos kárt okozott az a férfi, aki az északi part több településén legalább kéttucatnyi nyaralóról lopta le a színesfém elemeket, a gyanúsítottat elfogták, csaknem harminc esetet ismert el.
Balatonalmádi - Nagy mozgásban vannak az iskolák, információink szerint felmerült, hogy a Magyar-Angol Kéttannyelvű Gimnáziumot beköltöztetnék Veszprémbe.
Balatonalmádi - A tavalyihoz képest valamivel jobban állnak a strandok idényre való felkészítésével a településen, bár a nyitásig hátralévő időben van még mit tenni.

2010 Afganisztán ajka autó bajnokok ligája balaton balatonalmádi balatonfüred balatonfűzfő baleset budapest devecser eu fidesz film foci futball gazdaság gyilkosság halott horoszkóp időjárás influenza iszapkatasztrófa jegyzet Jobbik kézilabda kiállítás kína Kolontár koncert kórház kosárlabda közlekedés labdarúgás lmp magyar magyarország médiatörvény MKB Veszprém KC mszp orbán viktor pannon egyetem pápa rablás rendőrség röplabda sport sümeg tapolca traffipax tüntetés turizmus tűz választás választás 2010 várpalota vb-2010 veszprém zirc








