7 találat a emléktábla címkével
Veszprém - Bár a Petőfi Színház művészeti vezetése még nem hirdette meg a következő évad műsortervét, a program már körvonalazódik. Májusban Bujtor István előtt tisztelegve bronz emléktáblát avatnak a színház főépületének falán.
Badacsonytördemic - Sz. Gémes Éva tanár-festőművész emlékére avattak márványtáblát a település volt iskolájának falán, illetve itt nyitottak kiállítást alkotásaiból.
Bukarest - Marian Cozma tragédiája példa nélküli összefogásra késztette a román és a magyar nemzetet, ezért is kötelességünk tisztelegni egy olyan sportoló emléke előtt, akit mindkét ország a saját halottjának tekint.
Pápadereske - Kettős ünnepet tartottak egy héttel ezelőtt a kisközség reformátusai. Az 1788-ban épült templomuk felújításának befejezése mellett emléktáblát állítottak a gyülekezetben 1934-1999 között szolgált két lelkipásztornak, Kovács Sándornak és Tömösközi Ilonának.
Pécsely - A falunapok keretében felavatták Oláh János (1793-1867) lelkésznek a református templom falán elhelyezett emléktábláját.
Budapest - A nyarakat haláláig Balatonfüreden töltő Gáll István (1931-1982) Kossuth-díjas írónak állítanak emléktáblát ma délelőtt 11 órakor annak a budapesti, Ó utcai háznak a falán, ahol A ménesgazda, Az öreg és A napimádó szerzője lakott.
Nagyvázsony - A Szent György-napi pásztorünnep keretében emléktáblát avattak pénteken a Városi-dombon Vázsonyi Varga Béla (1958-1996) emlékére.

2010 Afganisztán ajka árvíz bajnai gordon bajnokok ligája balaton balatonalmádi balatonfüred balatonfűzfő baleset budapest debrecen Dél-Afrika devecser eu fesztivál fidesz film foci futball gazdasági válság gyilkosság h1n1 horoszkóp időjárás influenza Jobbik kézilabda kiállítás kína koncert kórház közlekedés labdarúgás lombard magyarország mkb mszp orbán viktor pályázat pannon egyetem pápa rablás rendőrség röplabda sümeg tapolca traffipax turizmus új vírus választás választás 2010 válság várpalota vb-2010 veszprém vihar világbajnokság zirc








