221 találat a internet címkével
Megyei körkép - Márciusban 2,105 millió vezetékes széles sávú internet-előfizetés volt Magyarországon, közölte a Nemzeti Hírközlési és Média Hatóság.
A Nemzetgazdasági Minisztérium azt javasolja a kormánynak, hogy minden vezetékes és mobiltelefonálást, valamint internetforgalmat adóztasson meg, a tárca szerint az ebből származó bevétel elérheti a 40-50 milliárd forintot - írta az Origo hírportál minisztériumi forrásokra hivatkozva pénteken.
A világ internetezőinek hatvan százaléka látogat olyan honlapokat, ahol hobbijáról, személyes érdeklődését kielégítő témákról talál információkat - derül ki az Ipsos legújabb felméréséből.
Magyarországon kevésbé elterjedt az internetes vásárlás mint Nyugat-Európa több országában: a magyar internetezők 26 százaléka vásárol online, munkát ugyanakkor a netezők többsége a világhálón keres.
Az Anonymus nevű hírhedt hekker csoport átfogó támadásra készül.
Budapest - Az okostelefonok és táblagépek terjedésével az internetezés is egyre inkább ezen eszközökre terelődik. A rendszeresen internetezők vásárlás előtt a világhálón tájékozódnak a megvenni kívánt termékről, szolgáltatásról, és többségük utólag megosztja tapasztalatait valamely közösségi oldalon.
Egy poszt és a hozzá tartozó megjegyzések levétele nagyjából ezer jüanba (36 ezer forint) kerül, de ha a hozzászólások száma a több ezret is eléri, akkor az árak is emelkednek.
Badacsonytomaj - Jó ideje nincs annak akadálya, hogy egymástól távoli pontok között egyidejű videokommunikáció valósuljon meg, de a technológia széles körű alkalmazása még várat magára. Bár többen már az igazi áttörést is látni vélik.
Ez különösen a férfiakra igaz, mivel több mint 90 százalékukat munkaidőn kívül is keresik hivatalos ügyekben.
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint interneten nem lehet közzétenni a helyi adósok listáját, azt csak a helyben szokásos módon, például a polgármesteri hivatal hirdetőtábláján hozhatják nyilvánosságra.
A felhasználók számának tekintetében félteni ugyan nem kell a világ vezető közösségi oldalát, mégis akad számos fontos nemzeti piac, ahol nem tudja megvetni a lábát.
A brit vállalatok attól tartanak, leállhat az internetszolgáltatás a túlterheltség miatt a Londoni Olimpia ideje alatt.
Egyre többen használják a vezeték nélküli internetelérést, a wifit a vonatokon, az adatforgalom havonta 30-40 százalékkal nőtt - közölte a MÁV START Zrt. csütörtökön.
Veszprém - Internetes aukciós portálon fél tucat derékmelegítőt rendelt hatezer forintért egy veszprémi nő. A pénzt átutalta, azonban a termékek nem érkeztek meg, a hirdető köddé vált.
Tyson Balcomb a liftben döntötte el, hogy végleg búcsút int a Facebooknak. Ugyanis egy nő állt mellette, akivel korábban sohasem találkozott, és akiről mégis túl sok információja volt: tudta, hogy mit szeret enni a nő bátyja, tudta, hogy a washingtoni partok melletti apró szigetre való, és még azt is, hogy nemrégiben Seattle-ben járt, mert olthatatlan vágy támadt benne megtekinteni a híres Space Needle-t. Pedig Balcombnak - a leendő oregoni orvostanhallgatónak - a való életben mindössze alig néhány közös ismerőse volt a nővel. Mégis ott, a felvonóban egy csapásra ráébredt: ez már kissé egészségtelen világ a számára...

2010 Afganisztán ajka autó bajnokok ligája balaton balatonalmádi balatonfüred balatonfűzfő baleset budapest devecser eu fidesz film foci futball gazdaság gyilkosság halott horoszkóp időjárás influenza iszapkatasztrófa jegyzet Jobbik kézilabda kiállítás kína Kolontár koncert kórház kosárlabda közlekedés labdarúgás lmp magyar magyarország médiatörvény MKB Veszprém KC mszp orbán viktor pannon egyetem pápa rablás rendőrség röplabda sport sümeg tapolca traffipax tüntetés turizmus tűz választás választás 2010 várpalota vb-2010 veszprém zirc








