489 találat a orbán viktor címkével
A kormányátalakításról tárgyalt hétfő délelőtti ülésén a Fidesz parlamenti képviselőcsoportja. A tanácskozáson jelen volt Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke is.
Július közepéig mindenképpen üléseznie kell az Országgyűlésnek, mert előfordulhat, hogy az európai helyzet olyan döntéseket követel, amelyekhez a parlamentre is szükség lesz - nyilatkozta Orbán Viktor kormányfő a Fidesz-KDNP hétfői frakcióüléséről távozóban újságíróknak.
Lázár János, a Fidesz jelenlegi parlamenti frakcióvezetője lesz a Miniszterelnökséget vezető államtitkár - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök pénteken az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Lázár Jánost a frakcióvezetői székben Rogán Antal váltja, az IMF-főtárgyalói poszton pedig Varga Mihály követi Fellegi Tamást. Az ellenzéki pártok bírálták az átalakítást.
Elvégzettnek tekinti vállalt feladatát, május 15-i hatállyal felmentését kezdeményezte és szeretne visszatérni a nemzetközi üzleti életbe Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter. Orbán Viktor miniszterelnök megköszönte a miniszter munkáját és felkérte tanácsadójának.
Budapest - A miniszterelnök szerint a javasolt pénzügyi tranzakciós adó rendszere az embereknek előnyös, a spekulánsoknak pedig hátrányos lesz. Orbán Viktor pénteken az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában közölte azt is, hogy ha a tranzakciós adóból a tervezettnél több bevétel folyik be, azt a munkát terhelő járulékok csökkentésére kell majd fordítani.
Vizsgálóbizottsággal világíttatná át a Jobbik a "kormány mögött álló" cégbirodalom állami megbízásait.
Az európai uniós tagság évente több mint ezermilliárd forintot jelent Magyarországnak, a közösségbe való belépés mellett pedig több érv szólt, mint ellene - jelentette ki Orbán Viktor hétfőn a parlamentben.
Magyarország mindig is erkölcsi kérdésnek tekintette, hogy támogassa Horvátország integrációs törekvéseit - mondta Orbán Viktor a budapesti látogatáson tartózkodó horvát miniszterelnökkel közös hétfői sajtótájékoztatón, ahol Zoran Milanovic arról beszélt, minden területen kiválóak a magyar-horvát kapcsolatok.
Újvidék/Budapest - Azok lesznek a győztes nemzetek, amelyek tagjai segítik egymást, jól meg tudják szervezni az egymással való együttélést, szolidaritást és segítségnyújtást - hangoztatta Orbán Viktor az újvidéki Magyar Szónak adott és szombaton megjelent interjúban, biztató jelnek nevezve a kettős állampolgárság intézményét.
Orbán Viktor miniszterelnök szerint Magyarország két évvel ezelőtt nemcsak kormányt, hanem gondolkodásmódot is váltott, és főképp ebből adódnak vitái az Európai Unióval.
Az EU-tag Magyarország és az Európai Unió viszonya ellentmondásosan alakult az elmúlt két évben: e kapcsolatokban - miként rész és egész viszonylatában egyébként mindig - a közös, összehangolt cselekvés mellett voltak nézeteltérések és időnként éles viták is.
Budapest - Benyújtotta lemondását Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter a kormányfőnek. Orbán Viktor miniszterelnök a szerdán benyújtott lemondást elfogadta. Az alábbiakban szöveghűen közöljük a távozó miniszter lemondólevelét és a miniszterelnök válaszlevelét.
Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció (DK) politikusa a miniszterelnökhöz és a belügyminiszterhez fordul annak érdekében, hogy hozzák nyilvánosságra az UD Zrt.-ügy dokumentumait, illetve a cég és az állam közötti kártérítési perben létrejött megállapodást is.
Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter utódja Balog Zoltán lesz.
Arra kérte Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Fidesz-KDNP-frakciószövetséget, hogy még a parlament nyári szünete előtt fogadják el a jövő évi költségvetés sarokszámait és az adótörvényeket.

2010 Afganisztán ajka autó bajnokok ligája balaton balatonalmádi balatonfüred balatonfűzfő baleset budapest devecser eu fidesz film foci futball gazdaság gyilkosság halott horoszkóp időjárás influenza iszapkatasztrófa jegyzet Jobbik kézilabda kiállítás kína Kolontár koncert kórház kosárlabda közlekedés labdarúgás lmp magyar magyarország médiatörvény MKB Veszprém KC mszp orbán viktor pannon egyetem pápa rablás rendőrség röplabda sport sümeg tapolca traffipax tüntetés turizmus tűz választás választás 2010 várpalota vb-2010 veszprém zirc








