212 találat a pályázat címkével
Holttest a Balaton úti aluljáróban, verekedés a Dísz-téri szökőkút körül, bandaháború az egyik megyeszékhelyi raktárban: Zalaegerszeg városa a bűn városa lett, ám a gaztettekhez egy nyomozónak és a helyi rendőrcsapatnak is van, lesz egy-két szava - olvasható a Zalai Hírlap online oldalán.
Sümeg - Négy közművelődési intézmény fogott össze a vidéken élők közművelődési, oktatási esélyeinek növelése érdekében. Közös pályázatuk sikerrel járt, hatvanhatmillió forintot fordíthattak a kultúrára.
Várpalota - Pályázati részvételről és a Palotakonzult Kft. megszüntetéséről is döntöttek legutóbbi ülésükön a képviselők.
Veszprém - A székesfehérvári Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár nemzetközi meseíró pályázatot hirdet.
Kétmillió forintra bírságolta a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDb) a BKV-t, mert jogszabályt sértett, amikor nem közbeszerzési eljárást, hanem pályázatot írt ki a cég reklámfelületeinek hasznosítására - írta csütörtöki számában a Népszava.
Balatonakali - Az Észak-balatoni Főépítészi Társulás Balatonakali, Balatonudvari, Lovas, Paloznak területére pályázatot hirdet Értékvédő pince, présház cím elnyerésére.
Veszprém - Március végén megszűnik azoknak az igazgatóknak a megbízatása, akik a megyei önkormányzatoktól az államhoz átkerülő középiskolákat vezetik.
Pápa - Fiatalok, vidámak, ügyesek, és rendkívül összetartók, ha a gyerekekről, a családról van szó. Szülői akarásból, lelkesedésből 2007-ben alakult meg a Fogjunk Össze Értük - Szülők a Gyermekekért Közhasznú Egyesület.
Vaszar - December 5-én zárult az idén szeptember 30-án megnyitott pályázati lehetőség a Gemara SK Vidékfejlesztési Egyesületnél. A beérkezett pályázatokról és a nemzetközi kapcsolatokról Szabadi János, az egyesület munkaszervezetének vezetője tájékoztatta lapunkat.
Pécsely, Balatonszőlős - Ősz végére minden komposztáló gazdára talált a két településen.
Nem érkezett érvényes ajánlat az eladásra szánt nyolc MiG-29-es vadászgépre a pályázat lezárultáig - közölte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. hétfőn az MTI-vel.
Veszprém - Pályázat nélkül jutott a Várkert presszóhoz az új bérlő. A városi önkormányzat felmondta a szerződést.
Nyolcmillió forintos keretből pályázati lehetőséget nyitott a Magyar Telekom civil szervezetek részére.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerint alapos a gyanú arra, hogy a vidékfejlesztési tárca korábbi döntéshozói egy pályázattal kapcsolatban elkövették a hűtlen kezelés bűntettét - írta pénteki számában a Magyar Nemzet.
A hello holnap! Adományvonal 2012-es évre is pályázatot hirdet civil szervezetek számára. Az egyedülálló adományszerzési lehetőségre november 9-ig lehet beküldeni a pályázatokat. Olyan programokat várnak, amelyek fókuszában a fenntarthatóság témakörébe tartozó témák állnak, különös tekintettel az önkéntességre, az esélyegyenlőségre, a klíma- és környezetvédelemre.

2010 Afganisztán ajka autó bajnokok ligája balaton balatonalmádi balatonfüred balatonfűzfő baleset budapest devecser eu fidesz film foci futball gazdaság gyilkosság halott horoszkóp időjárás influenza iszapkatasztrófa jegyzet Jobbik kézilabda kiállítás kína Kolontár koncert kórház kosárlabda közlekedés labdarúgás lmp magyar magyarország médiatörvény MKB Veszprém KC mszp orbán viktor pannon egyetem pápa rablás rendőrség röplabda sport sümeg tapolca traffipax tüntetés turizmus tűz választás választás 2010 várpalota vb-2010 veszprém zirc








