30 találat a párt címkével
Budapest - Szeptemberig válik teljessé az MSZP programtanácsának névsora, a testületben várhatóan nemcsak a párthoz szorosan kötődő "nagy öregek", hanem fiatal kutatók, egyetemi szaktekintélyek is helyet kapnak - értesült a Népszabadság. A stratégiai testületet a volt pártelnök, Lendvai Ildikó vezeti.
Budapest - Két hetük maradt az áprilisi országgyűlési képviselő-választáson indult pártoknak és jelölteknek arra, hogy eltávolítsák a kampányban a közterületeken elhelyezett plakátjaikat.
Az MSZP számára előnytelen, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) kedden eltörölte az ingatlanadót, ám a Fidesz számára sem teljesen pozitív a döntés, ugyanis elvesztett egy kampánytémát - mondták politikai elemzők szerdán az MTI-nek.
Budapest - Új pártot alakított az SZDSZ-ből kilépett Ungár Klára és Sértő-Radics István; a Szabad Emberek Magyarországért (Szema) párt a csalódott baloldali és liberális szavazóknak akar alternatívát nyújtani.
Budapest - Háromszor annyian szavaznának egy "most vasárnapi" választáson a Fideszre, mint ahányan az MSZP-re a Századvég és a Forsense kedden nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatása szerint.
Budapest - Torgyán József régi-új pártjával indul az országgyűlési választásokon - jelentette be a volt politikus a Népszabadság szerdai számában közölt interjújában.
Budapest - Gyurcsány Ferenc kiáll az MSZP egysége mellett - így reagált az MTI-nek a volt miniszterelnök titkársága a Heti Válaszban csütörtökön megjelent információra, miszerint Gyurcsány Ferenc egy új pártról egyeztet balliberális értelmiségiekkel.
Budapest - Novemberben távozik a kormányszóvivői posztról Budai Bernadett - hangzott el a Magyar Televízió Híradójában csütörtökön este.
Várpalota - Levélben mondott le mandátumáról Hegyesi János, az MSZP önkormányzati képviselője, a párt várpalotai szervezetének korábbi elnöke.
Budapest - Június óta kimutathatóan csökkent a Jobbik támogatóinak tábora a Nézőpont Intézet által a múlt héten, ezer ember telefonos megkérdezésével készített kutatásának eredménye szerint. A Heti Válasz csütörtöki számában megjelenő közvélemény-kutatás összegzését a lap szerdán juttatta el az MTI-hez.
Pápa - Hosszúra nyúlt lakossági fórumot tartott kedden este a Resti étteremben a Jobbik pápai csoportja. Terveik szerint havonta hasonló összejöveteleket tartanak Pápán és környékén.
Veszprém - A Jobbik Magyarországért Mozgalom Veszprém megyei vezetésében az elmúlt időszakban megnövekedett feladatok miatt két alelnököt választottak Szalkai Zsolt és Kovács Rajmund személyében.
Budapest - Az MDF azt javasolja, hogy ezentúl 30 napos pincebezárással büntessék a borhamisításon ért cégeket - közölte Lengyel Zoltán, a párt országgyűlési képviselője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
Budapest - Négy SZDSZ-es politikus kapta meg a kellő számú jelölést ahhoz, hogy elindulhasson az SZDSZ elnöki posztjáért, de az MTI információja szerint közülük csak három politikus, Badacsonyi Szabolcs, Retkes Attila és Weinek Leonárd méretteti meg magát; Gulyás József, a párt korábban leköszönt ügyvivője az MTI-nek kedden megerősítette korábbi kijelentését, hogy nem akar elindulni a pártelnökségért.
Jeruzsálem - A világgazdasági válság, Magyarország és Izrael további együttműködési lehetőségei, illetve a Jobbik is téma volt Bajnai Gordon magyar és Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök keddi találkozóján - tájékoztatta a kormányszóvivő az MTI-t.

2010 Afganisztán ajka árvíz bajnai gordon bajnokok ligája balaton balatonalmádi balatonfüred balatonfűzfő baleset budapest debrecen Dél-Afrika devecser eu fesztivál fidesz film foci futball gazdasági válság gyilkosság h1n1 horoszkóp időjárás influenza Jobbik kézilabda kiállítás kína koncert kórház közlekedés labdarúgás lombard magyarország mkb mszp orbán viktor pályázat pannon egyetem pápa rablás rendőrség röplabda sümeg tapolca traffipax turizmus új vírus választás választás 2010 válság várpalota vb-2010 veszprém vihar világbajnokság zirc








