51 találat a románia címkével
Bukarest - A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) szerint a romániai politikai hatalom soha nem tapasztalt nyomást gyakorol a sajtóra, és felkéri a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusait, hogy a kormányban és a parlamentben álljanak ki a sajtó védelmében - olvasható a szakmai szervezet nyílt levelében.
Bukarest, Lyon - Megérkezett Romániába csütörtök délután az a több tucatnyi Franciaországból kitoloncolt roma, akik az elsők között tértek haza a Nicolas Sarkozy francia elnök által elrendelt biztonsági intézkedés következményeként.
Moszkva - Moszkvában elfogták a román titkosszolgálat egy munkatársát, aki diplomataként dolgozott Oroszországban - közölte hétfőn az Interfax hírügynökség a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) sajtóosztályának közlésére hivatkozva.
Bukarest/Budapest - Környezeti katasztrófa fenyeget a romániai Nagyszalonta bezárt vágóhídjánál. A csődbe ment üzemben felrobbanhat a hűtőberendezés - írja az Új Magyar Szó című bukaresti napilap internetes oldalán.
Bukarest - A Fidesznek nem lesz könnyű dolga a győzelem után, hiszen túlságosan nagy a "csodavárás" vele kapcsolatban, nem lesz könnyű a szükségszerű változásokat végrehajtani - ez a gondolat szinte egybecseng a romániai magyar sajtóban.
Románia - A román Constanta ellen játssza vasárnap (15.15) a kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzését a veszprémi együttes, amely szombat kora délután érkezett a mérkőzés helyszínére, a Bukaresttől 120 kilométerre fekvő Buzauba.
Napló - A romániai magyaroknak magyarságukra és román állampolgárságukra egyformán büszkének kell lenniük - ez az egyik fő gondolata annak a román elnöki hivatal által hétfőn közzé tett ünnepi nyilatkozatnak, amelyben Traian Basescu román államfő március tizenötödike alkalmából köszöntötte a romániai magyarokat.
A Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma (FCR) március 20-ra Maroshévizre hívta össze a három megye román lakosait, hogy közösen foglaljanak állást a magyar vezetők "irredenta, revizionista és szeparatista" akciói ellen.
Tizenegyen fagytak meg Lengyelországban az idei tél eddigi leghidegebb éjszakáján, Bulgáriában legkevesebb két ember fagyott halálra, eggyel hóvihar végzett, Romániában pedig tizenegy személy halt meg az elmúlt huszonnégy órában.
Balatonalmádi - Európai körözés alapján fogtak el Romániában egy 20 éves férfit, akit kedden hallgattak ki a balatonalmádi kapitányságon.
Bukarest - Könnyekre fakadt húsz évvel ezelőtti kivégzésekor Nicolae Ceausescu román diktátor, közvetlenül halála előtt pedig az Internacionálét énekelte - állítják az akkori események szemtanúi.
Bukarest - Traian Basescu nyerte meg a romániai elnökválasztást a voksok 50,43 százalékának megszerzésével 95 százalékos feldolgozottságnál a hivatalos szavazatszámlálás alapján.
Napló - Egyelőre döntetlen a romániai elnökválasztások állása - vélekedett az MTI érdeklődésére vasárnap este Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke.
Bukarest - A második mandátumra pályázó Traian Basescu jelenlegi román államfő végzett az első helyen a vasárnapi romániai elnökválasztáson, amelynek első fordulójában 1,29 százalékkal előzte meg a második helyezett szociáldemokrata Mircea Geoanát, de nem szerezte meg a győzelemhez szükséges többséget.
Bukarest - A romániai elnökválasztáson a szavazóhelyiségek csaknem felében leadott voksok összesítése alapján Traian Basescu hivatalban lévő román elnök vezet csekély előnnyel Mircea Geoana baloldali jelölt előtt - közölte hétfő reggel a román központi választási bizottság.

2010 Afganisztán ajka árvíz bajnai gordon bajnokok ligája balaton balatonalmádi balatonfüred balatonfűzfő baleset budapest debrecen Dél-Afrika devecser eu fesztivál fidesz film foci futball gazdasági válság gyilkosság h1n1 horoszkóp időjárás influenza Jobbik kézilabda kiállítás kína koncert kórház közlekedés labdarúgás lombard magyarország mkb mszp orbán viktor pályázat pannon egyetem pápa rablás rendőrség röplabda sümeg tapolca traffipax turizmus új vírus választás választás 2010 válság várpalota vb-2010 veszprém vihar világbajnokság zirc








