246 találat a választás címkével
Június 17-én lesznek az újabb választások Görögországban - közölte az athéni államfői hivatal szerdán a köztársasági elnöknek a parlamenti pártok vezetőivel folytatott déli tanácskozása után.
Az izraeli miniszterelnök kormánykoalíciós megállapodást kötött az ellenzéki Kadima párttal, így mégsem lesz előre hozott parlamenti választás szeptemberben Izraelben.
A szerbiai választáson harmadik helyen végzett, s az élen kialakult szoros eredmény miatt a mérleg nyelvévé vált Szerb Szocialista Párt (SPS) az első és második helyezettel is hajlandó tárgyalni a kormányalakításról - közölte hétfőn hajnalban Ivica Dacic pártelnök.
Örményországban a kormánykoalíció pártjai nyerték meg a vasárnapi választásokat. Hétfő reggelig a leadott szavazatok 75 százalékát dolgozták fel, ennek alapján Szerzs Szargszján elnök Örményország Köztársasági Pártja a voksok 44,69, a Virágzó Örményország Pártja pedig 30,61 százalékát szerezte meg.
Fontos, a választások szabályozását enyhítő rendeletek aláírását jelentette be szerdán Dmitrij Medvegyev orosz államfő.
Veszprém - Előző kérdésünkre sokan szavaztak az internetes kérdőívünkön. Az arányokból jól látszik, hogy melyik válasz nyert ezúttal.
Várhatóan az április 23-án kezdődő parlamenti héten választanak új köztársasági elnököt - derült ki a házbizottság csütörtöki ülésén.
Május hatodikán előre hozott választásokat tartanak Görögországban - erősítette meg szerdán Lukasz Papadémosz görög kormányfő.
Pénteken tájékoztatja a Fidesz frakcióvezetője az ellenzéki képviselőcsoportokat az új köztársasági elnök megválasztásának eljárásáról. Lázár János ezt kedden közölte az államfőválasztásról tartott, pártok közötti egyeztetés után. A találkozó utáni ellenzéki nyilatkozatokból az derült ki, hogy az április 23-i héten választhat köztársasági elnököt az Országgyűlés.
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn levélben gratulált Robert Ficónak, az Irány - Szociáldemokrácia (Smer-SD) párt elnökének a szlovákiai parlamenti választáson aratott győzelméhez.
Elsöprő győzelmet aratott a Robert Fico vezette Irány - Szociáldemokrácia (Smer-SD) párt a hét végi szlovákiai előrehozott parlamenti választásokon a szavazatok 94,84 százalékos összesítése alapján. A szlovákiai magyarok voksaiért versengő két párt közül csak az egyik, a Bugár Béla vezette Most-Híd tudta átlépni a törvényhozásba való bejutáshoz szükséges 5 százalékos küszöböt. A Most-Híd 6,94 százaléknyi szavazattal 13 parlamenti mandátumhoz jutott.
Az önálló Szlovák Köztársaság létrejötte óta már hatodik alkalommal tartanak parlamenti választásokat Szlovákiában szombaton. A választásokon 26 politikai párt listáján csaknem háromezer képviselőjelöltre adhatja le voksát Szlovákia megközelítőleg 4,3 millió választásra jogosult polgára - tájékoztatott Nyilfa Péter, a Központi Választási Bizottság elnöke pénteken.
Dabronc - Az előző polgármester, Simon Lajos halála miatt új polgármestert választanak vasárnap a Dabroncon.
A tavaszi szerbiai választás volt a fő témája Orbán Viktor miniszterelnök és a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke, Pásztor István hétfői budapesti megbeszélésének - közölte a kormányfő szóvivője az MTI-vel.
Kétértelmű, szexuális töltetű internetes reklámokkal keresik az elsőválasztók, a "szűzek" kegyét Oroszországban, hogy Vlagyimir Putyin kormányfőre szavazzanak a vasárnapi elnökválasztáson.

2010 Afganisztán ajka autó bajnokok ligája balaton balatonalmádi balatonfüred balatonfűzfő baleset budapest devecser eu fidesz film foci futball gazdaság gyilkosság halott horoszkóp időjárás influenza iszapkatasztrófa jegyzet Jobbik kézilabda kiállítás kína Kolontár koncert kórház kosárlabda közlekedés labdarúgás lmp magyar magyarország médiatörvény MKB Veszprém KC mszp orbán viktor pannon egyetem pápa rablás rendőrség röplabda sport sümeg tapolca traffipax tüntetés turizmus tűz választás választás 2010 várpalota vb-2010 veszprém zirc








