Utcazene Fesztivál 2009 - Főszerepben a veszprémiek
Veszprém - Kisebb költségvetéssel ugyan, ám minden eddiginél izgalmasabb zenei felhozatallal ünnepli 10 éves jubileumát a Veszprémi Utcazene Fesztivál.
Ami biztos, idén is a jól megszokott időpontban, július idusán (július 15-18.) rendezik meg a királynék városának utcáin és terein az elmúlt egy évtizedben országos, sőt, ha a fellépőket nézzük bizony nemzetközi hírűvé avanzsálódott fesztivált.
A korábbi esztendők gyakorlatától eltérően azonban egy nappal rövidebb lesz a rendezvény, azaz kedd helyett csak szerdán indul a 100 ezer embert megmozgató mulatozás.
Az ok igen prózai: az euróárfolyam hektikus változása, ami bizony alaposan megnöveli a kiadásokat, főképp egy külföldi előadókat is felléptető ingyenes dzsembori esetében.
Az Utcazene Fesztivál költségvetése ugyanis három részből áll össze. A biztosnak számító, mintegy kilencmilliós önkormányzati támogatás mellett pályázati forrásokra, s a szponzorok segítségére számíthatnak csupán a szervezők.
- Idén csak az első tétel tűnik biztosnak, a pályázati lehetőségek szűkültek, az utcazenét patronáló cégek egy része pedig a gazdasági válság miatt kevésbé van úgymond adakozó kedvében - mondja Muraközy Péter főszervező. Így tehát a megszokottnak számító közel 30 millió keret helyett idén 22 millióból kell tető, illetve a szabad ég alá hozni a fesztivált, a megszorítások azonban szerencsére nincsenek hatással a mindig erős zenei felhozatalra.
Parov Stelar, az egyik fellépő
(Fotó: archív)
N&SK, az egyik fellépő a feszten
(Fotó: Archív)
Az ötletgazdának számító, a hip hop térképre Veszprémet is vastagon felrajzoló Hősök például az Animal Cannibals társaságában faragja majd a rímeket, a királynék városát dalba foglaló Rubber Puppet Jamie Wichesterrel játszik együtt, az MCS Blues Bendbe Szabó Tamás lép majd be egy koncert erejéig, az Eskabbe az Irie Mafiás Colombot tudhatja soraiban, a Bluesberry pedig Ferenczi Györggyel egészül ki egy buli erejéig.
Hangulatkép a tavalyi fesztiválról
(Fotó: Gáspár Gábor)
És persze idén is a szakmai zsűri és a látogatók voksaiért versengenek majd az utcazenészek, akik a belvárosban felállított kisszínpadokon délután, s kora este varázsolhatják el a közönséget. Érdekesség, s a fesztivál rangját jól példázza, hogy a Megasztárból ismert Galambos Dorina is jelentkezett az idei négynapos megmérettetésre, Mrs. Columbo névre keresztelt, csak hölgyekből álló jazz-zenekarával.
Muraközy Péter főszervező
(Fotó: Penovác Károly)
A színpadok elrendezése nem változik a tavalyi bulihoz képest, minden programhelyszínt a jól megszokott helyen találnak majd a látogatók.
Ami a fellépőket illeti, az Óváros téri nagyszínpadon olyan zenekarok csapnak majd a húrokba, mint a táncos osztrák nu-jazz linzi üdvöskéje Parov Stelar, a zenei stílusok között szabadon fickándozó, a ska muzsikát a reggae-vel, a punkkal és a világzenével mixelő francia N&SK, de itt lesz a jelentősebb hazai szabadtéri bulikon állandó vendégnek számító Quimby is.
Az igazi meglepetésre azonban nem az Óváros téren, hanem a szebb napokat is látott Séd mozi előtti nagyszínpadon számíthatnak a lokálpatrióta zenebarátok.
- A tízéves jubileum alkalmából minden este veszprémi vagy veszprémi kötődésű bandák zenélnek majd, kiegészülve egy országos szinten ismert és elismert előadóval.
Olyan csapatok lépnek fel most nagyobb közönség előtt, akik eddig is szinte minden évben itt voltak a fesztiválon, ám idén felajánlották, hogy tekintettel a nehéz gazdasági helyzetre, összefognak az utcazenéért, s gázsi nélkül koncerteznek - hangsúlyozza a főszervező.
Címkék: veszprém, fesztivál, utcazene, koncertek



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter























