Őszintén az iskolai erőszakról
Veszprém - Az iskolai erőszakról rendezett kerekasztal-beszélgetést diákoknak hétfőn a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány (DIA) és az Észak-dunántúli Ifjak Egyesület (ÉDI).
- A fiataloknak igenis mindenről van véleményük, s ezt el is mondják, ha van rá megfelelő fórum. Ezért hirdettünk meg a Közöd!-kampány részeként egy országos vitasorozatot, ami egy különösképp aktuális témát, az iskolai erőszakot kíván párbeszéd révén feltárni - mondta el a rendezvény felvezetéseként Tromposch Ágnes, a DIA regionális koordinátora.
|
A rendhagyó interaktív programra, ami egyébként az említett vitaműhely-sorozat hatodik állomása volt, tucatnyi középiskolás diák látogatott el. A fő kérdéskört, s erről sokáig folyt a diskurzus a rendezvénynek helyet adó Expresszóban, az erőszak definiálása jelentette.
A verbális erőszaktól ugyanis egészen a kemény, fizikai erőszakig terjed a skála, mondta el Várnai László, a Jendrassik-Venesz Középiskola és Szakiskola tanára, aki meghívott vendégként vett részt a vitafórumon. Hozzátette, az iskolai alapagresszió, amellyel tanárok és diákok egyaránt naponta szembesülnek, a társadalom felnőtt rétegéből táplálkozik.
|
Hol a határ a jópofaság és a bántalmazás között, tette fel a kérdést Schöngrundtner Tamás, az ÉDI elnöke. A megjelent középiskolások szerint ez egyénfüggő, akad, akit már egy keményebb beszólás is úgymond padlóra küld, míg mások csak a testi fenyítéstől tartanak, s leperegnek róluk a bántó szavak.
Várnai László szerint különösen fontos lenne az, hogy a diákok ne ijedjenek meg a fenyegetéstől, hanem törvényes módon, a szülőkhöz, a tanárokhoz vagy adott esetben egy ifjúsági szervezethez fordulva próbálják megoldani a felmerülő problémát.
Címkék: iskola, erőszak, Demokratikus Ifjúságért Alapítvány, Tromposch Ágnes, Észak-dunántúli Ifjak Egyesület, várnai lászló
- Mobster |
- 2010 03 9 |
- 16:54
Szerintem épen az a baj, hogy Liberálisan Demokratikusak manapság az iskolák, végkép a középiskolák. Nincs elég szigoritás nincs elég fegyelem, és épen ez miat történik az iskolai eröszak.
- Mobster |
- 2010 03 9 |
- 16:50
És az minden fajta iskolai eröszaknál ott kezdödik az eröszak kezdete, hogy a tanárok, mint ahogy a középiskolákba is, nem elég szigoruak a gyerekekel szembe, minden aproságtól kezdve nem ellenőrzik mindjárt őket az elején kisebb csíntalanságokba, és azért aztán mindig nagyobb és nagyobb hülyeséget csínálnak, mert ez így akkor fokozodik a szabadság miat mert már nem félnek a tanároktol, vagy éppen nem tisztelik őket, és ez miat a tanárok már késsöbb nem tudják őket kordába tartani, ha nem az elejénél kezdik.
- Mobster |
- 2010 03 9 |
- 16:44
Meg így álltalába az összes fajta iskolai eröszak, a diszkriminációtól kezdve a tanárverésig, hogy amikor egyes diákok tanárokat vernek, vagy feleselnek, az is azért van mert nincs elég szigoritás, fegyelem, és biztonsági őr minden iskolába.
- Mobster |
- 2010 03 9 |
- 16:40
Mert szerintem a diszkrimináció a legnagyobb őrültség, legnagyobb büncselekmény, amit legelöször meg kéne állítani, és csak az miat jönnek aztán az ámok futok eröszakos büncselekményei, az az szóval nem azt mondom hogy nem kel a pszihopatákat megállitani, de ha figyázunk kezdöleg arra hogy ne legyen diszkrimináció, akkor a gyerekekböl se lesznek olyanok mint azok akkor aztán akik mérgükbe lövöldöznek.
- Mobster |
- 2010 03 9 |
- 16:35
Mert az iskolai eröszak első kezdete onnan jön ha van diszkrimináció, ami a legnagyobb magaviseleti problémák az iskolákba. És aztán jönnek úgye a lövöldözések, meg a többi más fajta erőszakos cselekmények, amik már azzal járnak.



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter























Hozzászólások »
Eddig összesen 10 hozzászólás érkezett, melyek közül a legfrissebbek: