Cozma-gyilkosság: mindenki gyanúsított
Veszprém - Marian Cozma meggyilkolásakor a helyszínen tartózkodó 25 fős társaság minden egyes tagját meggyanúsította a rendőrség, tizennégyen jelenleg is előzetes letartóztatásban vannak.
A legújabb fejlemény az ügyben, hogy az egyik gyanúsítottat Székesfehérváron fogták el csütörtökön.
Erről dr. Váradi Piroska, a megyei főkapitányság szóvivője beszélt. Elmondta, hogy az alapbűncselekményekkel, mint az emberölés, életveszélyes, illetve súlyos testi sértés, öt személyt gyanúsítanak. A nyomozás kiszélesítése során több személyt gyanúsított meg a rendőrség kitartással, magánokirat-hamisítással, illetve két személyt, akik a körözöttek külföldre menekülésében segítettek bűnpártolással.
|
Váradi Piroska hangsúlyozta, hogy a társaság minden tagját meggyanúsították csoportosan és a köznyugalmat súlyosan megzavarva, nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntettével. Ezen kívül különböző gazdasági és pénzügyi összefüggéseket is vizsgáltak, több esetben jeleztek az adóhatóságnak ezekről. A nyomozás szigorú ügyészi felügyelet mellett zajlik, várhatóan az év végéig vádemelési javaslattal zárul - közölte Váradi Piroska.
Hozzátette, hogy az elmúlt nyolc hónapban összesen hatszáz tanút hallgattak meg, több száz felismertetést és szembesítést hajtottak végre és tucatnyi szakértőt vontak be a vizsgálatokba.
A rendőrök a 25 fős társaságból két személy ellen körözösét adtak ki. A legújabb fejlemény az ügyben, hogy az egyik, garázdaság miatt keresett személyt, egy 26 éves enyingi férfit Székesfehérváron fogtak el csütörtökön, miután igazoltatás során autójából droggyanús por került elő. A férfi ellenállt, végül testi kényszerrel a földre vitték és megbilincselték.
Címkék: veszprém, székesfehérvár, gyanúsított, Marian Cozma
- 26 |
- 2009 10 22 |
- 17:24
No, de akkor már nem 25, hanem 26 a gyanúsítottak száma, nemde...? Hát, ha egyszer elkaptak ma hajnalban egy újabb "szemétládát" Szfehérváron...(Lassan már a fél Enying a veszprémi kóterban lesz!)



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter
























Hozzászólások »
Eddig összesen 1 hozzászólás érkezett.