Aljegyző is legyen!

Küngös - A körjegyzőség jövőjéről, illetve a jegyzőválasztásról tárgyaltak szerdán a településen a témában érintett testületek, így Balatonkenese, Csajág és Küngös képviselői.


2011. április. 15. péntek | Szerző: Halmos György




Szabó Gergely, Küngös polgármestere érdeklődésünkre elmondta: a körjegyzőségi szerződés módosításáról is tárgyaltak, azonban az önkormányzati törvény nem teszi lehetővé azt, hogy a balatonkenesei jegyzőválasztásban érdemi szerepe legyen a másik két településnek. Hozzátette: a jegyzői pályázatokat bíráló bizottságba a két kisebb település egy-egy személyt delegál, véleménynyilvánítási joguk is lesz, ezt azonban a választásnál nem kell kötelezően figyelembe venni. (Mint arról korábban többször is beszámoltunk, a kenesei testület többsége február 24-én döntött a korábbi jegyző indoklás nélküli, azonnali hatályú felmenetéséről, majd pályázatot írtak ki.) Hozzátette, hogy hamarosan elkészül a módosított körjegyzőségi megállapodás tervezete, amit a testületek megtárgyalnak.

- Szeretnénk elérni, hogy nevezzenek ki aljegyzőt, és a korábbinál több időt töltsenek Csajág és Küngös dolgaival; feltételünk, hogy az aljegyző egy-egy napot töltsön a két településen - említette meg a polgármester.

Címkék: körjegyzőség, balatonkenese, Csajág, Küngös