Itt vagyok most: naplo-online.hu / Gazdaság
Veszprém – Amíg a foglalkoztatásban nem tudunk érdemi eredményt elérni, addig képtelenek leszünk kitörni a csapdahelyzetből – mondta Czomba Sándor.
Megyei körkép - Kedvező lehetőségnek tűnik az üdülési jog vásárlása, de jól meg kell gondolni az üzletkötést, nehogy csalódás legyen a vége.
Veszprém - Huszonhat Veszprém megyei társasházban helyezett kilátásba vízkorlátozást a közelmúltban a Bakonykarszt Zrt, amennyiben május 18-ig nem egyenlítik ki tartozásaikat. A többség már fizetett, de Várpalotán még lehet korlátozás.
Veszprém - Botrányosnak és példátlannak tartja Katanics Sándor, hogy az önkormányzat súlyos pénzügyi, likviditási gondjairól titkos e-mailban tájékoztatta az intézmények vezetőit.
A mezőgazdasági áfacsalások visszaszorítása érdekében július 1-étől a gabonafélék, az olajos magvak és a fehérjenövények értékesítésekor a fordított adózás szabályait kell alkalmazni. Az erről szóló törvényjavaslatot nagy többséggel, 340 igen szavazattal, négy ellenében fogadta el az Országgyűlés.
Veszprém - Sikerrel zajlott az I. Mentovich Ferenc természettudományi verseny országos döntője a Lovassy gimnázium és a Pannon Egyetem közös szervezésében.
Megyei körkép - Márciusban 2,105 millió vezetékes széles sávú internet-előfizetés volt Magyarországon, közölte a Nemzeti Hírközlési és Média Hatóság.
A vártnál háromszor magasabb áron, 3,22 millió svájci frankért kelt el a XX. század egyik legnevesebb ékszertervezőjének, Suzanne Belperronnak a magángyűjteménye a Sotheby's genfi árverésén.
A Napi Gazdaság szerint drasztikusan átalakítja a hazai nem életbiztosítási palettát az új biztosítási adó, és kevés a remény arra, hogy a jövőben új szereplők megjelenése erősítse a versenyt.
Budapest - A Devizaadósok Szövetsége által létrehozott pertársaság benyújtotta az első keresetet a Fővárosi Törvényszékre. Ezt a civil szervezet sajtótájékoztatón jelentette be.
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a kormány eddigi gazdaságpolitikai "bűnei" miatt kényszerül új adók bevezetésére, a telefonadóról szóló előterjesztés ráadásul ellentétes a korábbi kormánypárti ígéretekkel.
Csökkenti bruttó 5 forinttal a 95-ös benzin és 3 forinttal a gázolaj nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt. szerdán - értesült az MTI hétfőn piaci forrásokból.
Idén 500 millió forintot biztosít a főváros a 3-as metró infrastruktúrájának javítására, ebből egyebek mellett 600 méter hosszan kicserélik a legrosszabb állapotú vágányokat - jelentette be Tarlós István főpolgármester hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
Budapest - A takarékszövetkezetek a szövetkezeti tulajdon megerősítését várják a szövetkezeti törvény várható módosításától - mondta el lapunknak Varga Antal, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) ügyvezető igazgatója.
A tranzakciós illeték Széll Kálmán Terv 2.0-ban szereplő korlátjának eltörlése ellenére sem változtat a tervezett költségvetési bevételek mértékén a nemzetgazdasági tárca.
A kormány pénteken késő délután nyújtotta be az Országgyűlésnek az új adótörvényeket: a tranzakciós illetékről, a távközlési adóról és a biztosítási adóról szóló törvényjavaslatot, valamint az adózást érintő egyes törvények módosításáról szóló javaslatot.
Az euróövezet megbirkózna Görögország esetleges távozásának következményeivel - véli a német pénzügyminiszter.
Elvégzettnek tekinti vállalt feladatát, május 15-i hatállyal felmentését kezdeményezte és szeretne visszatérni a nemzetközi üzleti életbe Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter. Orbán Viktor miniszterelnök megköszönte a miniszter munkáját és felkérte tanácsadójának.
Budapest - Nem mindegy, hogy tranzakciós adót vagy illetéket vezetnek be - írja pénteki számában a Népszava.
Veszprém - A beszűkülő hazai lehetőségek ellensúlyozására kiaknázható külföldi piacokat kínáltak a kamara fórumán.
A Vidékfejlesztési Minisztérium felhívja az érintettek figyelmét, hogy június elsejéig élhetnek az osztatlan közös földtulajdonok megszüntetésének államilag finanszírozott lehetőségével.
Három ügynökség és a tagországok kormányait képviselő Tanács kivételével jóváhagyta az Európai Parlament az európai unióhoz tartozó költségvetési egységek 2010-es gazdálkodását a csütörtöki brüsszeli plenáris ülésen, de számos bíráló kommentárt fűzött ahhoz.
Budapest - A Központi Statisztikai Hivatal szerdán nyilvánosságra hozott adatai szerint az év első három hónapjában tovább csökkent a szálláshelyeken a belföldi vendégek forgalma, miközben a külföldieké emelkedett.
Most úgy tűnik, a júliusban bevezetendő távközlési adó nem fogyasztási típusú adó, hanem vállalati adó lesz, s ezért felveti a kérdést, hogy konform lesz-e az uniós előírásokkal, illetve megvalósítható-e az egész iparág számára - mondta budapesti sajtótájékoztatóján Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom Nyrt. elnök-vezérigazgatója csütörtökön.
Bécs - Minden várakozást felülmúló érdeklődéssel és lelkesedéssel fogadták az Ausztriában élő magyarok a Magyar Turizmus Zrt. új kezdeményezését, hogy turisztikai nagykövetként segítsék az osztrák turisták számának a növelését. Ennek hatására rövid időn belül akár tízezerrel több vendégéjszakát tölthetnek hazánkban az osztrák "sógorok".
Veszprém - Megyénkben Veszprém térsége van a legjobb munkaerő pozícióban, a kedvező helyzet ellenére mégis több mint 200 munkalehetőséget kínáltak az érdeklődőknek a keddi állásbörzén.
Athén - Meghiúsultak az újabb görög kormányalakítási tárgyalások kedden Athénban.
Csökkent a forint árfolyama kedden délutánra a reggelihez képest a kedvezőtlen nemzetközi piaci hangulatban a bankközi devizapiacon.
Veszprém - Az önkormányzat likviditási nehézségei a közalkalmazotti és köztisztviselői bérek kifizetését nem érintik, erősítette meg a polgármester.
A görög lakosság túlnyomó többsége ragaszkodik ugyan ahhoz, hogy hazájuk bent maradjon az euróövezetben, ám ennek árát - szigorú takarékossági intézkedések és megszorítások képében - nem hajlandó megfizetni.
A vártnál háromszor magasabb áron, 3,22 millió svájci frankért kelt el a XX. század egyik legnevesebb ékszertervezőjének, Suzanne Belperronnak a magángyűjteménye a Sotheby's genfi árverésén.
Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 2012. első negyedévében 0,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a gyorsbecslést a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
Nem politikai személyekből álló szakértői kormány felállítására tett javaslatot Karolosz Papuliasz görög államfő - közölte Evangelosz Venizelosz, a hétfői kormányalakítási egyeztetésen részt vett szocialista PASZOK elnöke, hozzátéve: támogatja az elképzelést.
Az euróövezeti periféria bankjainak "kiürítésétől" a valutauniós tőkekorlátozások bevezetéséig terjed azoknak a fejleményeknek a sora, amelyek Görögország törlesztésképtelenné válása és euróövezeti távozása után nagy valószínűséggel bekövetkeznének az egyik vezető londoni befektetési bankcsoport hétfőn összeállított forgatókönyv-változatai szerint.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) folyamatosan tárgyalásokat folytat a Magyar Bankszövetség képviselőivel annak érdekében, hogy mindkét fél számára elfogadható feltételekkel vállaljanak szerepet a pénzintézetek a kormány gazdaságpolitikájának megvalósításában - válaszolta a tárca hétfőn az MTI-nek arra a kérdésére, hogy egyeztetnek-e a tranzakciós adóról.
A földalapú támogatást is tartalmazó egységes kérelemben keddig jelezhetik a gazdák azt, hogy támogatott díjú mezőgazdasági biztosítást kötnek.
A Magyar Nemzeti Banknak (MNB) 13,6 milliárd forint nyeresége képződött tavaly, szemben a 2010. évi 41,6 milliárd forintos veszteséggel - mondta a tavalyi gazdálkodásról Simor András, a jegybank elnöke hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
Az MSZP szerint a Széll Kálmán-terv új változatában szereplő adók tovább növelik az inflációt, amely az áprilisi 5,7 százalékkal egyébként is a legnagyobb az Európai Unióban.
Pesszimista nemzetközi hangulatban az euróval együtt gyengült a forint is, az euró árfolyama háromhavi mélypontjára, 1,29 dollár alá csökkent, a forint pedig az euróhoz képest a 292-es szintig esett hétfőn.
Az Európai Bizottság pénteken Brüsszelben kiadott előrejelzése szerint idén és jövőre is a bruttó hazai termék (GDP) 3 százaléka alatt marad az államháztartás hiánya Magyarországon.
Kedvező fejlemény londoni elemzői vélemény szerint Varga Mihály kinevezése a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval folytatandó tárgyalások vezetőjévé.
Budapest - Gyengült a forint péntek délelőtt, egy euróért 290,35 forintot kellett adni fél tízkor a csütörtök délutáni 288,90 és a péntek reggeli 289,38 forint után.
Veszprém - Az üzletláncok forgalmuk növelése érdekében gyakran alkalmaznak a termékek magyar eredetét hangsúlyozó reklámszövegeket, illetve jelzéseket.
A forint árfolyama emelkedett csütörtökön kora este az euróval és a svájci frankkal szemben a délutáni és a reggeli jegyzésekhez képest a bankközi devizapiacon.
Továbbra is Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója a leggazdagabb magyar, bár vagyona 20 milliárd forinttal 135 milliárdra csökkent - közölte a 100 leggazdagabb magyar 2012, most megjelent kiadványa alapján a Napi Gazdaság csütörtökön az MTI-vel.
Megszavazta az Európai Parlament azt a rendeletet, amelynek alapján július 1-jétől tovább csökken a külföldön történő mobiltelefonálás (roaming) és mobiltelefonos internetezés díja.
Katona Zsoltot, az ING Bank ügyvezető igazgatóját nevezte ki a BÉT új vezérigazgatójának a Budapesti Értéktőzsde igazgatósága május 15-i hatállyal - közölte a társaság csütörtökön.
Az utazási szakértők szerint egymást érik az akciók a belföldi és a külföldi utazások esetén, ám a még kedvezményesen kínált nyaralás is sokaknak elérhetetlen. Körkép.

2010 Afganisztán ajka asztrológia autó bajnokok ligája balaton balatonalmádi balatonfüred balatonfűzfő baleset budapest debrecen devecser eu euró fc ajka fesztivál fidesz film foci földrengés forint futball gazdaság gázolás gyilkosság halott horoszkóp időjárás influenza internet iskola iszapkatasztrófa japán jegyzet Jobbik karácsony kerékpár kézilabda kiállítás kína Kolontár költségvetés koncert kórház kormány kosárlabda közlekedés labdarúgás lmp lopás magyar magyarország médiatörvény mkb MKB Veszprém KC mszp napló németország oktatás orbán viktor pályázat pannon egyetem pápa petőfi színház rablás rendőr rendőrség röplabda schmitt pál sport sümeg színház tapolca tihany traffipax tüntetés turizmus tűz új vírus választás választás 2010 válság várpalota vb-2010 veszprém vihar vörösiszap zirc


| » | Gyerekzsúr a kertben |
| » | Gyepápolás az utolsó pillanatban |
| » | Kazánok kötelező ellenőrzését tervezik |
| » | Csalánt mindenre! |
| » | Cserépben sütve finomabb |
| » | Újra keressük a legszebb kertet! |







