Méhes László jobban szeret vidéken dolgozni, mert sokkal erősebb a közösség
Kegyetlenül magas mérce
A Vígszínház vezető színésze volt, majd főrendezője, igazgatója a József Attila Színháznak, ahonnan viharos körülmények között távozott. Ma szinte csak rendez, Veszprémben a Marica grófnő című nagyoperettet, aminek jövő pénteken lesz a premierje. Méhes Lászlóval színházról, szerepekről beszélgettünk és arról, hogy nagyon magas a mércéje.
TETSZETT A CIKK?
Ossza meg az alábbi közösségi oldalakon is:
iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter
Többre kíváncsi? Iratkozzon fel a hírlevelünkre, RSS-feedünkre!
nyomtatás |
Küldés e-mailben
|
A+ | A- |
Megosztom
szóljon hozzá
- Sokáig hűséges maradt a Vígszínházhoz, remek szerepeket kapott. Miért hagyta ott?
- Egyre több rendezői felkérést kaptam, ami kizárja, hogy minden órában a színház rendelkezésére álljak. Úgy éreztem, becsületesebb, ha azt mondom Marton László igazgatónak, hogy elmegyek. Nagyon megértő volt.
- Sokat foglalkoztatott színész, a Vígszínház egyik alapembere volt. Hiányzott valami?
- Semmiféle hiány nem volt bennem, sőt, kifejezetten jól éreztem magam. Vonzott a rendezés, ami annyiban más, mint a színészet, hogy átfogóbban, mélyebben kell gondolkodni a színház egészéről. Erőteljesebb alkotói feladat.
- Egyéni ambíció vagy valaki ambicionálta?
- A pályámon sok fordulópont volt, és szinte minden fordulópontnál ott állt egy ember, Iglódi István. Tanárom volt a főiskolán, tőle kaptam az első főszerepet a Vígszínházban, ő mondta, hogy rendezzek, készítsek koreográfiát, azt is, hogy nyírjam le kopaszra a fejem. Ez ugyan kicsi dolognak tűnik, mégis jelentősen formálja, módosítja az ember személyiségét. 1994-ben Iglódi kért fel, hogy rendezzek egy vizsgaelőadást a végzős főiskolai osztályában.
- Azóta folyamatosak a rendezői felkérései.
- Igen. Otthagytam a Vígszínházat, elkezdtem dolgozni a József Attila Színházban, főrendező lettem, ma szinte kizárólag rendezek.
- Ön említette a József Attila Színházat. Beszélhetünk erről?
- Mindenről beszélhetünk.
- Rövid és viharos időszak volt a színház élén.
- Ahogy telik az idő, egyre inkább tisztul a kép. Átvettem úgy egy intézményt, hogy különböző okok miatt nem tudtam annak anyagi hátteréről; durván fogalmazva, nem árulták el nekem. Döbbenetes megrázkódtatás volt számomra, amikor megtudtam, milyen állapotban van a színház. Lépéskényszerben voltam, tudtam, hogy a színházat, a társulatot meg kell menteni, a fővárosi vezetésnek azonban más céljai voltak. Először bezárásra ítélték, utána pedig egy fura befogadó színházat képzeltek el. Azt gondoltam, számít valamit, hogy a 270 millió forintos adósságból 160 milliós adósságot ledolgoztunk, harminc százalékkal több lett a jegybevételünk, növekedett a nézőszámunk, és a csökkentett támogatás mellett is tudtunk volna dolgozni. Nem számított. Politikai döntés volt, ennek így kellett lennie. Az utolsó leheletemig küzdöttem, elvesztettem a csatát.
- Megviselte?
- Nagyon. Egyrészt azt láttam, hogy bizonyos döntéshozók szemében semmit nem jelent a színház, másfelől neveltetésem okán szociálisan érzékeny vagyok. Belehaltam, mi lesz 110 ember sorsa.
- És az ön sorsa?
- A küzdelem hevében, az iszonyatos energiák és erőfeszítések közepette pontosan tudtam, hogy a József Attila Színház közösségéből én vagyok a legszabadabb. Éreztem, ha felállok, ugyanúgy folytatódik tovább az életem. Jelen pillanatban 2013. március 31-ig napra pontosan be van osztva, hová megyek dolgozni: ezután kezdek Győrben, utána Révkomáromban, aztán Pécsett, majd egy színészi szerep, később Zalaegerszegen vár feladat.
|
- A fővárosi színházak kapcsán sokat hallunk összevonásokról, bezárásokról. Önnek mi ezekről a véleménye?
- Hosszú beszélgetés lenne, ha ebbe belemennénk... Röviden azért elmondom: technokrata emberek, akiknek a színházi kultúra semmit nem jelent, számsorokat néznek és azok alapján döntenek. Azt gondolják, nincs szükség ennyi színházra. Én pedig úgy gondolom, hogy ez az Európában irigylésre méltó színházi szerkezet, ami a magyar állampolgárok szórakozási és kulturális igényei szerint alakult, évszázados érték. Ezt lebontani halálos vétek, ha lebontjuk, többé nem épül újjá. Sokat beszélünk nemzetről, magyarságról, identitásról. Mihez kötődik az identitás? Mitől vagyunk magyarok? A kultúránktól, nyelvünktől. Erdélyben mitől marad magyar a magyar? Attól, hogy egy anya megfogja a gyereke kezét, és havonta egyszer elviszi egy magyar nyelvű gyerekelőadásra.
- Lassan érkezzünk Veszprémbe... Először van itt?
- Másodszor. Pár évvel ezelőtt a Fiatalság, bolondság című darabot rendeztem.
- Ezek szerint a társulat ismerős volt. A színészeket ön választotta?
- Nem. Az igazgató ismeri és átlátja az évadot, tudja, melyik színésznek mennyi feladata van, közösséget is alakít, nevel. A választást mindig átengedem az igazgatóknak, sőt, kifejezetten kérem, hogy ők osszanak szerepet. Nekem egy dolgom van, örülni.
- Most örült?
- Örültem. Sokkal jobban szeretek vidéken dolgozni, mert sokkal erősebb a közösség, ahogy mondani szokták, olyan, mint egy család. Ez nagyon izgalmas feladat, beilleszkedni egy közösségbe.
- Hogyan dolgozik?
- Soha nem merek úgy nekifutni egy darabnak, hogy majd meglátjuk. Felkészülök, és mint általában minden színész rendezőnek, a fejemben elkezd futni egy mozi, és nagyon részletesen ragaszkodom ahhoz, hogy legalább az első képben az történjen, ami hasonlít ahhoz a mozihoz, amit elképzeltem.
- Ez a saját mozija vagy a színészeké?
- A saját mozim, és néha megkérem a színészeket, hogy azt csinálják, amit én látok. A színészi szabadság a következő körben jön, elkezdik kibontani a saját gondolataikat.
- Rendezőként a nézőtérről ön is felugrik néha a színpadra megmutatni az elképzeléseit?
- Persze, a színész rendezők nagy része kényszeresen felmegy és megmutat. Ha valaki tisztában van azzal, milyen alakot szeretne látni a színpadon, plasztikusabb megmutatni, előjátszani, mit szeretne, mint körbeírni. Egyszerűbb mutatni.
- A színész rendező mennyiben különbözik a rendezőtől, attól, aki annak tanult?
- Nekem kegyetlenül magas a mércém. Az én mércém szerint Magyarországon van öt rendező - magamat nem tartom annak, sőt, a színész rendezők közül sincs, akit annak tartanék.
- Ezt vállalja?
- Vállalom. Ez nem mások sértése, nem akarom megbántani a színész rendezőket, én így érzem. Nagyon magas a mércém.
- Önnek sikerül megugrania a saját maga által felállított mércét?
- Én általában zenés darabokat, bulvárokat rendezek, nem véletlenül. Shakespeare-hez nem mernék hozzányúlni. Hogy megugrom-e a lécet? Arra törekszem, hogy szakmailag vállalható, a közönség által szerethető előadást hozzak létre.
|
Méhes László 1983-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, a Vígszínházban olyan szerepeket játszott, mint a Csókos asszony Ibolya Edéje, a Fekete Péter Chineau-ja, A padlás Herceg szelleme, a West Side Story Bernardója, a Karamazov testvérek Szmergyakova és a Szent Johanna Inkvizítora. Szerepelt a Redl ezredes, a Zimmer Feri, a Sorstalanság és az Üvegtigris 2. című játékfilmekben, tévéfilmekben és -sorozatokban. 2010. július 1-jétől 2011 márciusáig a József Attila Színház igazgatója volt. 1993-ban Jászai-díjat, 1994-ben Hegedűs Gyula-emlékgyűrűt kapott. |
Címkék: petőfi színház, Méhes László
Hozzászólások »
Még nem érkezett hozzászólás.