Újabb járást akarnak a megyében

Balatonalmádi - Támogatják a kelet-balatoni kistérség polgármesterei, hogy a megyében Balatonalmádi központtal alakuljon meg a tizedik járás.


2012. január. 19. csütörtök | Szerző: Halmos György




Erről Szedlák Attila, a KBTT elnöke, Litér polgármestere beszélt a társulás csütörtöki ülése után. Elmondta, Almádi mellett  Balatonfűzfő, Papkeszi, Balatonkenese, Felsőörs, Litér, Királyszentistván, Csajág, Küngös, Balatonfőkajár és Balatonvilágos vezetői is támogatták az Almádi központú járás létrehozását. Szentkirályszabadja vezetője korábban jelezte, a jelenlegi felosztást, miszerint a településük a veszprémi járás része lesz, elfogadták. Alsóörs polgármestere szintén támogatja az Almádi központú járást, de ők szintén az eredeti, füredi járásban maradnak. A kistérség a döntéshez szakértői véleményt készíttetett, ami alátámasztja a tizedik járás kialakításának létjogosultságát. A kérésnél nemcsak az elmúlt húsz év hagyományait vették figyelembe, hanem a városban lévő szolgáltatások összességét is.

Keszey János, Balatonalmádi polgármestere örült a döntésnek, mert megfogalmazása szerint az is mutatja: létezik kelet-balatoni identitás. Másrészt a térség vezetői is elfogadták: ha van esély önálló járásra, akkor az Balatonalmádi központtal képzelhető el.

Címkék: balatonalmádi, járási rendszer