Forralt borok, remek sütik
Révfülöp - Nem zavarta a hideg szél, a fogcsikorgató hideg a hatodszor megszervezett Révfülöpi rianás elnevezésű program résztvevőit. A Tóparti Galériában gyűltek a sütemények és az előtte levő téren főzték a borokat.
Szabadtéren főzték a régi csapatok a finom borokat, zömmel hagyományos receptet használtak, melynek alapja a jó, de nem kimagasló minőségű bor, amit kissé vizeznek cukorral, fahéjjal, szegfűszeggel, naranccsal ízesítenek. Voltak akik gyömbért is használtak a fűszerek között, ami melegségérzetet kelt és bár keletinek gondoljuk, a magyarok már a középkorban is használták. Többen alkalmaztak aszalt gyümölcsöket a bor ízesítéséhez és volt aki a kissé csípősre készítette az italát.
|
A süteményeket otthon kellett elkészíteni és legalább hat szeletet behozni a galériába belőle. Kuczugi Lászlóné elnökletével szakértő zsűri értékelte a pályaműveket. A bírálatban még Horváth Jánosné és Simon László vett részt. A beküldött tizenöt sütemény közül nehéz volt kiválasztaniuk a legjobbakat, ezért mindet jutalmazták valamiképpen. A sütik között voltak pogácsák, hájas tészták, krémes finomságok, rózsafánkok, torták.
|
A közönség a zsűri bírálata után meggyőződhetett róla, hogy valóban mindegyik rendkívül jól sikerült. A szervezők lilahagymás házi zsíros kenyereket kínáltak, amik igazán jól jöttek a forralt borokhoz.
Címkék: révfülöp, sütemény, forralt bor



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter























Hozzászólások »
Még nem érkezett hozzászólás.