Rock n’roll bohócsapka nélkül - Interjú Lukács Lászlóval - Képgalériával!
Veszprém - Országos turnéja egyik nyitó állomásaként csütörtökön Veszprémben koncertezett a Tankcsapda. Az Expresszóban celebrált hangulatos buli előtt az új albumról, a motivációról és a sztárságról faggattuk Lukács Lászlót, az idén 20 esztendős debreceni banda frontemberét.
nyomtatás |
Küldés e-mailben
|
A+ | A-
szóljon hozzá
Alig két hónapja, hogy több tízezer embernek játszottatok a szigetes jubileumi bulin, a most indult turnén pedig döntően klubokban és művelődési házakban zenéltek. Miért fontos, miért kihívás a Tankcsapdának, hogy kisebb helyeken koncertezzen?
A legnyomósabb érv, hogy ezen az őszön a húszéves jubileumi turnéval szerettünk volna nemcsak nyolc-tíz, hanem legalább negyven helyre eljutni az országban, mivel azonban nincs ennyi nagyváros és nagy helyszín, mi azonban imádunk koncertezni, egyértelmű, hogy kisebb klubokban, néhány száz rocker előtt is fellép a zenekar. Egy sportcsarnokturnét az anyagiak mellett több szempontból is nehéz lenne kivitelezni, erre csak kevés előadó képes Magyarországon.
Az országos körút másik apropója a Minden jót című új lemez, ami hivatalosan október 14-én jelenik. Klasszikus, úgymond tankcsapdás album lesz, avagy újfent próbáljátok kitolni a zenei határaitokat?
Talán tudat alatt, de eddig is minden albumunk úgy készült, hogy egyrészt ragaszkodtunk az általunk kialakított vonalhoz, megszólaláshoz, ám mindeközben fejlődött is a zenekar. Úgy gondolom minden alkotó ember vágya az, hogy amikor létrehoz valamit, csinálja jobban, izgalmasabban mint azelőtt. Mi egy egyszerű rock n’roll zenekar vagyunk, s nem állna jól, ha bődületesen nehéz gitárfutamokkal bizonyítanánk saját nagyszerűségünket, ugyanakkor a saját határainkon belül törekszünk a továbblépésre. Ennek megfelelően a lemezen mind a hangzás, mind pedig a hangszerelés tekintetében vannak olyan megoldások, amelyek eddig nem voltak jellemzőek a Tankcsapdára, persze, ha valaki meghallgatja majd az anyagot, azért rögvest beugrik neki, hogy melyik bandáról van szó.
Mi történik akkor, ha a próbákon, a dalok írásakor olyan ötlet merül fel, ami nem fér bele az általatok képviselt stílusba?
A nótáink legfőképp azért tankcsapdásak, mert mi játsszuk őket. Ha egy téma mindhármunknak tetszik, s jól is szól, akkor lehet belőle kész dal, még akkor is, ha abszolút nem illik bele a stílusunkba. Jó példa erre az Örökké tart című szerzeményünk, ami az egyik legismertebb TCS-szám. Akusztikus gitár, slide-szóló, dörmögős ének hallható benne, mégis kiadtuk, mert tetszett a hangulata.
Koncertjeiteken a veletek felnövő harmincas-negyvenes generáció mellett rendre ott vannak a tinédzserek is. Mi a titka annak, hogy a Tankcsapda rajongótábora évről évre újratermelődik?
A hangos rockzenének mindig is a tizenéves korosztály volt az elsőszámú célközönsége. Az ember 16-18 éves korában érzi azt, hogy lázadni fog a szülők, a tanárok és a rendszer ellen. Így volt ez húsz évvel ezelőtt, a zenekar indulásakor, s biztos vagyok benne, hogy így lesz húsz év múlva is, azaz ha még mindig működik a banda, akkor minden bizonnyal lesznek olyan rajongóink, akik meg sem születtek még. A titok pedig csupán annyi, hogy zeneileg és szövegileg is olyan nyelven fogalmazunk, amit az emberek többsége megért. Nincsenek feleslegesen túlbonyolítva a dolgok azért, hogy művésznek állítsuk be magunkat, csupán azt tesszük, ami jónak gondolunk, s szerencsére ez sok embert megérint.
Magyarországon elértétek azt, amit egy rockbanda elérhet. Hova lehet még fejlődni, s mi az, ami motiválja a csapatot?
A motiváció mindössze annyi, hogy szeretünk zenélni, s ezért minden alkalom, amikor erre lehetőségünk nyílik inspirál minket, s nem attól függ, hogy ötvenezer vagy épp kétszáz embernek játszunk. Ami a fejlődést illeti, a kérdés az első lemezünk ’92-es megjelenése óta minden albumnál felmerül, ám igazán soha nem foglalkoztunk vele. Amíg kíváncsiak ránk a rajongóink, addig zenélünk.
Hogyan próbáljátok megelőzni, hogy a zenélés rutinná, a zenekar munkahellyé váljon, s megmaradjon az általad is említett lázadó attitűd?
A színpadon kiderül minden. Ha ott jól működnek a dolgok, akkor nem érdemes másról beszélni. Persze el lehet játszani az óriási barátságot, de ha a közönség előtt nem működik a dolog, akkor mehet az egész a kukába. Egyébként pedig tisztában vagyunk azzal, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk, s mennyit dolgoztunk a sikerekért, ezért a fent említett veszély nem fenyegeti a zenekart.
A Tankcsapdára büszkén hirdetett debrecenisége mellett jellemző, hogy szinte soha nem szerepel a bulvármédiában, s például a kereskedelmi televíziók esti főzős műsoraiban sem lehet viszontlátni a csapatot. Mért tartjátok ezt fontosnak?
Normális rockzenekarként azért vagyunk, hogy önmagunkat és a közönséget szórakoztassuk, ám azt gondoljuk, hogy ennek nem része az a szórakoztatóipari tevékenység, ha úgy tetszik bulvár, amit rengeteg celeb csinál. Egyébként is kik a celebek? Nem szeretnék faragatlannak tűnni, de elmehetnek a francba. Egy kislány előbújik valami bokorból, jól felpumpálják a melleit és a száját, s onnantól kezdve ő a címlapsztár. Személy szerint egyébként senkivel nincs bajom, bajunk, csupán a jelenség zavaró. Mi úgy látjuk, hogy rockbandaként a zenéléshez és a koncertezéshez értünk, ezért álszentség lenne, ha kedd este csirkepörköltet kevergetve tűnnénk fel a tévében. Ez a Tankcsapdának sem állna jól, sőt, szerintem azoknak az embereknek sem áll jól, akik ezt csinálják, de ez már más kérdés. Attól is hiteles az, amit képviselünk, hogy feleslegesen, a pillanatnyi siker érdekében nem aggatunk képletesen bohócsapkát a fejünkre.
Képgaléria itt!
(Fotó: Glogovcsán Nikola)
Címkék: koncert, interjú, Tankcsapda, Lukács László
Hozzászólások »
Még nem érkezett hozzászólás.