Itt vagyok most: naplo-online.hu / Pop, csajok stb.
Budapest - A Deep Purple, az Animals, a Blood, Sweat and Tears, a Kool and the Gang, a hazai előadók közül az Omega, a Korál és Ákos is fellép azon az új fesztiválon, amelyet Stargarden néven június 4-én és 5-én rendeznek a fővárosi Puskás Ferenc Stadion kertjében.
Egészen magas számú, tizenkétmillió illegális letöltéssel a District 9 című film nyerte a torrentoldalak által meghirdetett kalóz Oscar-díjat.
Visszatért a világ legjobb animált zenekara, a Gorillaz. A Plastic Beach című új album március 8-án jelent meg, az első kislemezes dal a Stylo (Mos Def és Bobby Womack közreműködésével), melyhez videoklip is készült Bruce Willis szereplésével.
Az idei esztendő egyik leglátványosabb koncertjét ígéri a magyar közönségnek a március 16-án a Papp László Budapest Sportarénában fellépő Rammstein. A német zenekar évek óta az indusztriális metal vezető európai formációjának számít, s ezúttal Budapest meghódítására készül.
Hosszas hallgatás után El merem mondani címmel jelentette meg új albumát a Megasztár című televíziós tehetségkutató révén megismert Oláh Ibolya. Az énekesnő közelmúltban megjelent nagylemeze minden eddiginél személyesebb, ami többek között annak is köszönhető, hogy Oláh Ibolya a szövegírásból is kivette részét.
Lezárult a Megasztár című televíziós tehetségkutató ötödik szériájának jelentkezési időszaka. A népszerű versenyre mintegy 12 ezren jelentkeztek. A meghallgatások március 11-én kezdődnek Budapesten.
Washington - Az amerikai filmipar legrangosabb kitüntetése, az Oscar-díj nem mindig hoz pénzt, dicsőséget és sikeres szerepeket annak a színésznek, aki az áhított szobrocskát átveheti a hollywoodi Kodak Színházban.
Március 7-én 82. alkalommal adják át Los Angelesben az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia díjait, közismert nevén az Oscar-díjakat. Néhány érdekesség a díj történetéből.
Közhely, de igaz. A country-ikon Johnny Cash ugyan 2003-ban elhunyt, ám a dalai tovább élnek.
A tavalyi nagy sikerű Szigeten adott koncertje után önállóan is bemutatkozik Budapesten az angol indie-rockot harsányan és lelkesen előadó The Subways.
Veszprém - Világslágerek, jazz örökzöldek és saját szerzemények hallhatók a Veszprémi Tavaszi Fesztivál nyitó eseményén, Szulák Andrea és a Budapest Jazz Orchestra közös koncertjén szombaton este hét órakor a Séd nagytermében.
Pár nappal az Amerikai Filmakadémia díjainak kiosztása előtt már a második buktató gördült A bombák földjén című Oscar-esélyes film elé.
Akárcsak a nagy nemzetközi produkciók, a Zanzibar is egy eldugott, kis helyen, távol a városi nyüzsgéstől készült az idei koncertjeire.
A hollywoodi filmek újkeletű "szaloképesítési" trendje ellen emelt szót Ewan McGregor az Out Magazin márciusi számában, és kijelentette, hogy neki semmi baja azzal, ha fiúkkal kell csókolóznia a filmvásznon.
Budapest - Péntektől kapható Japánban Szőke Nikoletta új, My Song című CD-je; a lemezbemutató ezúttal megelőzte a megjelenést, a dzsesszénekesnő és kvartettje a tokiói Cotton Clubban vendégszerepelt.
London - Radikálisan zsugorodna a BBC, a brit közszolgálati televízió- és rádiótársaság hagyományos műsorsugárzási és internetes tevékenysége a brit sajtó által pénteken idézett stratégiai átalakítási tervek szerint. A BBC egyelőre nem kommentálta az értesülést.
Vocabularies címmel jelenteti meg legújabb albumát a Don’t Worry, Be Happy című sláger előadója, a tízszeres Grammy-díjazott Bobby McFerrin. A lemez érdekessége, hogy azon nem klasszikus értelemben vett szöveg található, hanem a természetes emberi hang került középpontba.
Budapest - Lezárult a nevezés a 17. Titanic Filmfesztiválra, melynek során április 8. és 18. között több mint hatvan filmet vetítenek négy budapesti helyszínen.
Várpalota - Boszorkányüldözés folyt a képviselő-testület elmúlt heti rendkívüli ülése óta, ahol zárt ajtók mögött, a város érdekeit szem előtt tartva a Pannónia Fesztivál jövőjéről tárgyaltunk - mondta Katona Csaba alpolgármester napirend előtti hozzászólásában csütörtökön, a palotai képviselők rendes testületi ülésén.
Los Angeles - Bruce Willis újra rossz napot kifogó rendőr lesz: bejelentése szerint hamarosan leforgatják a Die Hard 5. részét.
Március 30-án a budapesti Diesel Clubban ad koncertet a Dead Can Dance egykori vezetője, Brendan Perry. Az arab-bizánci, a középkori spanyol, kelta, valamint az ázsiai és dél-amerikai hatások iránt elkötelezett muzsikus legújabb, Ark című személyes hangvételű lemezének dalaival érkezik hazánkba.
Török film kapta a berlini nemzetközi filmfesztivál, a Berlinale fődíját, az Arany Medvét szombat este.
Visszatér Magyarországra az egyik legismertebb francia előadóművész, a szintetizátorok varázslójaként is ismert Jean-Michel Jarre. A zenész a 2010 elnevezésű turnéja keretében május 24-én a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet.
Várpalota - Nem tudott megegyezni egymással az önkormányzat és a Pannónia Fesztivál (PaFe) szervezősége, így idén biztosan nem rendezik meg a négynapos szabadtéri rendezvényt a Cseri-parkerdőben.
Február 16-án mutatkozott be a hazai közönség előtt az ország legújabb fiú-zenekara, a saját szerzeményekkel jelentkező InterYou. A trió első dalának, az Érted éltem című zeneszámnak klipjét az egyik hazai zenés televízió játszotta le.
Szombathely - Győr helyett Szombathely ad otthont idéntől a Mediawave fesztiválnak, amelynek rendezvényei április 30-tól május 8-ig zajlanak a vasi megyeszékhelyen, majd május 13. és 16. között Őriszentpéteren és az ausztriai Rudersdorfban folytatódnak - közölte szerdai beharangozó sajtótájékoztatóján Szombathelyen Hartyándi Jenő főszervező.
Budapest - Werner Herzog, a német újhullámos mozi egyik legnagyobb hatású rendezője elkészítette első "hollywoodi" filmjét; a Mocskos zsaru - New Orleans utcáin című alkotást, egy 18 évvel ezelőtti krimi újragondolását csütörtöktől játsszák a magyarországi mozik.
Los Angeles - Három dimenzióban térne vissza a filmvászonra minden idők egyik legnagyobb filmklasszikusa, az Óz, a csodák csodája.
New York - Mégis hogyan kerekedett A bombák földjén, egy sztárok nélküli "kis" film a gigantikus kasszasiker Avatar fölé az Oscar-gálán? A kérdés a hollywoodi elemzőket sem hagyja nyugodni.
Miután az Oscar-díjak átadási ünnepségén Ben Stiller na'viként konferált, most további sztárokat nézhetünk meg kék bőrben. Milyen lenne Hugh Laurie, Audrey Hepburn vagy akár Michael Jackson, ha a Pandora bolygón született volna?
A Sugababes nevéhez kapcsolódó jogokat követeli az együttes volt énekesnője, a csapatból 2005-ben távozott Mutya Buena. Amennyiben neki adnak igazat, úgy a CD-, a DVD- és a könyvkiadás után járó bevételeket is a régi tagok kaphatják meg.
Tíz év hosszú idő, de nem annyira, hogy a közönség elfeledje az elmúlt idők egyik legjobb buli zenekarát és annak slágereit.
Budapest - A Chemical Brothers és a Jamiroquai is fellép az idei Balaton Sound fesztiválon, amelyet július 8. és 11. között rendeznek meg Zamárdiban - közölték a szervezők pénteken az MTI-vel.
Várpalota - Aláírta az idei évre szóló szerződést a várpalotai önkormányzat és a Pannónia Fesztivált (PaFe) szervező Petrol Music & Media Kft, így május végén biztosan megtartják a tavaly 100 ezer látogatót vonzó rendezvényt a Cseri-parkerdőben.
Hivatalosan is bejelentették a soproni Volt Fesztivál szervezői, hogy a június 30-án kezdődő soproni rendezvény egyik fő attrakciója a rock and roll egyik ikonikus figurája, Billy Idol lesz. A többek között a Rebell Yell, a White Wedding, valamint a Sweet 16 című dalokat is előadó világsztár mellett további fellépők nevére is fény derült, mint a Massive Attack vagy a Parov Stelar Band.
Az Avatar hazai nézőszáma a hét végén elérte az egymilliót.
Hatvan éve, 1950. február 27-én mutatták be az első teljes hosszában színes magyar filmet, a Ludas Matyit.
Nyakas Krisztiánt ismerjük is meg nem is. Mivel az LGT Emlékzenekar oszlopos tagja, sokan találkoztak vele koncerteken, de talán azt kevesen tudják, hogy eredeti szakmáját tekintve hangszerkészítő és hangszer-restaurátor, jelenleg pénzügyi tanácsadóként dolgozik, néhány évvel ezelőttől pedig a buddhizmus híve.
A vevő 71 éves, a letöltött dal pedig Johnny Cash Guess Things Happen That Way című száma - ez a tízmilliárdos mérföldkő, vagyis a letöltött dalok száma, amelyhez indulása után hét évvel ért el az Apple iTunes nevű internetes zeneáruháza.
Los Angeles - Eddig nem hallott dalokkal - összesen tízzel - bővíti Exile on Main Street című egykori lemezének újrakiadását a Rolling Stones - jelentették be az együttes képviselői.
Egy utánzatra cserélte méregdrága eljegyzési gyűrűjét Cheryl Cole. A megcsalt énekesnő a Brit Awards gáláján nem a férjétől kapott ékszert viselte, ezzel fejezte ki csalódottságát és megalázottságát.
Négy újabb Sziget-fellépő kilétére derült fény a napokban. Ugyan a szervezők még továbbra sem erősítették meg egyetlen közreműködő szereplését, ám a zenekarok saját hivatalos honlapjukon vagy egyéb módon már tájékoztatták rajongóikat arról, hogy augusztusban a legnagyobb magyarországi rendezvényen adnak koncertet.
Önként rehabilitációs intézetbe vonult kedden Charlie Sheen amerikai színész. Döntése miatt egy időre felfüggesztik a Két pasi - meg egy kicsi című sorozat forgatását - közölte a sztár szóvivője.
London - Az Alice Csodaországban című film idő előtti DVD-megjelenése miatt Európa legnagyobb mozihálózatai bojkottálják Tim Burton legújabb alkotását.
London - Valósággal lesöpörte A bombák földjén az Avatart: Kathryn Bigelow iraki háborús drámája (The Hurt Locker) a nyolc jelölésből hat díjat gyűjtött be a Brit Film- és Tévéművészeti Akadémia (BAFTA) vasárnap esti fényes londoni díjkiosztóján.
Hat éve fotózza a Republic koncertjeit a veszprémi Horváth Balázs. Az idén húszéves zenekar hivatalos csapatának tagjaként több tucat koncerten járt már, s a készülő új nagylemez borítójához is az ő segítségét kérték Cipőék.
Nagy sikerrel mutatták be Hajdu Szabolcs filmjét, a Bibliotheque Pascalt a berlini nemzetközi filmfesztiválon.
Személyes tárgyakat és különleges relikviákat bocsátott árverésre az Iron Maiden. A legendás hírű heavy metal együttes az aukció bevételét jótékony célokra kívánja fordítani, egyrészt egy gyermekeket segélyező brit szervezetet támogatnak, illetve a Nordoff-Robbins Music Therapy elnevezésű program működtetéséhez járulnak hozzá.
Debütált a Hősök legújabb klipje, ami már a negyedik a 2008-ben megjelent Klasszik albumról. Krimibe oltott sci-fi hangulat, télies háttérrel, és persze megállíthatatlan szájmenés.
| 1. | Borzalmas gyilkosság Pápán! Felgyújtotta élettársát |
| 2. | Halálos baleset a körforgalomnál |
| 3. | Leállt a vasúti közlekedés |



2010 Afganisztán ajka bajnai gordon bajnokok ligája balaton balatonalmádi balatonfüred balatonfűzfő baleset bl budapest cozma debrecen eu fesztivál fidesz film foci forma 1 futball gazdasági válság gyilkosság h1n1 halott horoszkóp időjárás influenza irán iskola Jobbik kézilabda kiállítás kína koncert kórház közlekedés labdarúgás lombard magyarország mkb mszp pályázat pannon egyetem pápa rablás real madrid rendőrség röplabda sümeg tapolca traffipax turizmus új vírus választás válság várpalota veszprém világbajnokság zirc







